2010.07.14. 13:45, bpslobogo
Nagyon köszönjük mindenkinek a segítséget, amit az árvízkárosultak felé szervezett gyűjtésnél kaptunk.
Mellékelem edzőnk, Gágyor Péter beszámolóját a csomagok eljuttatásáról.
Sziasztok,
Szombaton leszállítottuk Miskolcra, a felsőzsolcai Orosz László és Családja részére összegyűlt adományokat. Azért nem Felsőzsolcára vittük, mert a régi "házmaradványban" tárolni nem lehetett volna. A Család most egy miskolci bérlakásba költözött, amíg a biztosítási ügyek végeztével, nekifoghatnak régi házuk bontásához és egy új építéséhez.
A Család úgy tudta, hogy arrafelé van dolgom, s közben a pesti rokonokat, ismerősöket leteszem egy pár órára beszélgetni. Szemük akkor kezdett párásodni, mikor Rita elmondta érkezésünk pontos okát. A plafonig pakolt kisbuszból, hordta apraja-nagyja (Stars-os mezben) a zsákokat, szatyrokat, dobozokat. A 45 négyzetméteres lakásban, ezután volt akinek csak állóhely jutott, de kibírtam. ))
Itt ejtek szót a fergeteges 4 fogásos ebédről, ám előtte még kimentünk Felsőzsolcára, ahol egy háborús övezet látványa fogadott minket, annak minden illatával.
Kipakolás után indultunk Felsőzsolcára, ahol a helyszínen forgató RTL Híradó forgatócsoportja érdeklődést mutatott, a messziről adományokkal érkező kis hokicsapat irányában. Mivel a kisbusz már üres volt, arra kérték csoportunkat, hogy megmentett építőanyagok pakolásába kezdjenek. Majd ebből összevágnak az esti híradóba valamit. A forgatókönyvet átírta 3 család vitája, akik önkormányzati segélyosztásra vártak. Végül az az anyag került adásba.
A képeken Laciék "házmaradványai" látszanak, amit teljesen el kell majd dózerolni, az udvarra kirakott bútorokból sem lesz használható már semmi. A garázsban található szerelőakna, jelenleg emésztőgödörré degradálódott.
Valamikor dokumentumfilmes gyártásvezetőként láttam elég borzalmat, de ehhez hasonlót még nem. Felsőzsolcán az áradáskor 183 ház dőlt össze, s egyenlőre megbecsülni sem tudják mennyi vált lakhatatlanná. Volt aki háza összedőlése után napokig bolyongott gyerekeivel, mert nem volt hova menniük. A katasztrófavédelmi főigazgatónak ezért kellett távoznia posztjáról. Csak abban bízom, végkielégítését visszatartják.
Üdvözlettel,
Péter